Magyar Kommunista Munkáspárt Békés megye
Az egyetlen igazi magyar baloldali párt

 

Friss hír III.: Szőke Jánost (Gyula) a helyi választási bizottság nem vette nyilvántartásba, így ő a mai napon a választas.hu központi választási oldal szerint nem indulhat a választáson. Ez egyben azt is jelenti, hogy ma (március 21.) nincs meg a szükséges két egyéni jelölt a listaállításhoz.

Friss hír II.: Szőke János (Gyula) átadta ajánlásait a választási bizottságnak, és napokon belül hivatalosan is jelöltté válhat. Ezzel pedig a Békés megyei területi lista is nyilvántartásba kerülhet, hiszen ennek feltétele az, hogy két egyéni választókerületi jelöltje legyen a Magyar Kommunista Munkáspártnak Békés megyében. A jövő hét elején tehát valószínűleg regisztrálják a párt Békés megyei listáját. A többi öt egyéni jelöltnek nem sikerült összegyűjtenie a szükséges mennyiségű ajánlást, emiatt ezekben a választókerületekben (Békéscsaba, Békés, Szeghalom, Szarvas, Mezőkovácsháza) a párt jelöltjei nem szerepelhetnek az egyéni szavazólapon.

Friss hír I.: Gál Ferenc (Orosháza) hivatalosan is jelöltté vált. Még egy egyéni jelöltre szükség van ahhoz, hogy Békés megye mind a 75 településének valamennyi szavazókörében lehessen a Munkáspártra szavazni. Erre a legnagyobb esélye Szőke Jánosnak (Gyula) és Kovács Józsefnének (Mezőkovácsháza) van.

 


Hivatalosan is bejelentette a Magyar Kommunista Munkáspárt, hogy Békés megye hét választókerületében kiket indít a tavaszi választásokon.

1-es, Békéscsaba: Bánhegyi József vállalkozó.
2-es, Gyula: Szőke János húsipari szakmunkás.
3-as, Békés: Such Mihály gépjárműtechnikus.
4-es, Szeghalom: Molnár Imre építőgépész üzemmérnök.
5-ös, Szarvas: Szabó Tibor gépkocsivezető.
6-os, Orosháza: Gál Ferenc vagyonőr.
7-es, Mezőkovácsháza: Kovács Józsefné szociális munkás.
Az első három személy indult legutóbb is, a többi négy választókerületben új a jelölt személye.
A megyei listáról később születik döntés, de a Központi Bizottság döntése alapján az már bizonyos, hogy a listavezető a párt megyei elnöke, az orosházi jelölt, Gál Ferenc lesz. Az országos listán az első húsz helyezett között ezúttal nem lesz Békés megyei személy.
A legutóbbi választáson mindössze Békésen és Szarvason nem sikerült összeszedni az ajánlásokat. A párt területi listájára akkor 2 127 szavazat érkezett, amely 1,07 százalékot jelentett. A részvételi arány a megyében 64,27 százalék volt.

***

A legutóbbi, a 2009-es europarlamenti választáson Békés megye 1 895 ajánlást küldött fel a központnak az alábbi bontásban:
Békéscsaba: 217 (szavazat június 7-én: 231, 1,19 %).         2006 parlamenti: 289, 0,80.
Gyula: 381 (szavazat június 7-én: 264, 1,72 %).                     2006 parlamenti: 395, 1,23.
Békés: 10 (szavazat június 7-én: 132, 1,10 %).                      2006 parlamenti: 177, 0,71.
Szeghalom: 212 (szavazat június 7-én: 136, 1,27 %).           2006 parlamenti: 191, 0,81.
Szarvas: 149 (szavazat június 7-én: 171, 1,33 %).                 2006 parlamenti: 220, 0,91.
Orosháza: 709 (szavazat június 7-én: 334, 1,97 %).              2006 parlamenti: 517, 1,58.
Mezőkovácsháza: 217 (szavazat június 7-én: 203, 1,73 %). 2006 parlamenti: 338, 1,36.
Összesen: 1895 (szavazat június 7-én: 1 471, 1,49 %).        2006 parlamenti: 2 127, 1,07.


Január végén valamennyi Békés megyei egyéni választókerületi jelöltjét megnevezi a Magyar Kommunista Munkáspárt Békéscsabán.
A jelöltlistán különösebb meglepetés nem lesz. A párt arra törekszik, hogy ellentétben a legutóbbi parlamenti választással, a békési (3-as számú) választókerületben is meglegyen a szükséges mennyiségű ajánlás, ezt ugyanis legutóbb nem sikerült megtenni. Ugyanez vonatkozik a szarvasi (5-ös számú) választókerületre, a különbség annyi, hogy Szarvason 1990-ben és 2006-ban nem volt egyéni jelölt, Békésen pedig csak 2006-ban.
A legutóbbi választáson tehát a hét kerületből ötben lehetett szavazni a párt egyéni jelöltjeire. Ami pedig a területi listát illeti, az ehhez szükséges feltétel mind az öt eddigi választáson teljesült (azaz a lehetséges hétből legalább két egyéni jelölt minden választáson volt), a párt listájára tehát 1990 óta mind az ötször lehetett szavazni mind a 75 település mind a 440 szavazókörében. Békés megye természetesen bízik abban, hogy ez idén sem lesz másként.
A Munkáspárt területi listavezetője a párt megyei elnöke, Gál Ferenc lesz. Az országos lista első húsz helyén ezúttal nem lesz Békés megyei személy.
Amint az ismert, 2006-ban a tavaszi parlamenti választáson a Párt 2 127 darab szavazatot kapott a megyében összesen, ami 1,07 százaléknak felel meg. Ősszel, az önkormányzati választáson, a megyei önkormányzatra leadott szavazatok száma a 10 ezer alatti településeken 1341 (1,90 %), a 10 ezer felettieken 396 (0,69 %), ez utóbbi Békéscsaba megyei jogú város szavazói nélkül.
Tavaly az europarlamenti választáson a megye 1 471 szavazattal (1,49 %) segítette a Párt listáját; ez a megyei rangsorban a harmadik helyet eredményezte Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok mögött. Békés megye tehát joggal bizakodik abban, hogy legalább a legutóbbi eredményeket "szállítja", de akár még felül is múlhatja azokat.

***

A Magyar Kommunista Munkáspárt a 2009. évi brüsszeli, europarlamenti választáson a szavazatok 0,96 százalékát szerezte meg, ami a leadott 2 millió 896 ezer 179 szavazatból 27 ezer 817 darab szavazatot jelent. Országosan a párt a nyolc indulóból a hetedik helyen végzett, viszont Békés megyében sikerült megelőzni a Szabad Demokraták Szövetségét. A megyei rangsorban pedig Békés megye a harmadik helyen végzett Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok mögött.

 

Ezt az oldalt 2007. április 4-én hoztuk létre.

Legutóbbi frissítés: 2010. március 21., vasárnap. Az ezen a napon frissített menüpont(ok) neve(i): Főoldal.

Tisztelt elvtársak, hölgyeim és uraim!

Igen, igen. Jól tetszenek látni. Ez valóban egy kommunista internetes weboldal. Mégpedig a Thürmer Gyula által vezetett Magyar Kommunista Munkáspárt Békés megyei oldala.

Hogyan, ezek szerint léteznek még kommunisták Magyarországon?

Mi az, hogy! Nagyon is!

És ezek szerint lehet is rájuk szavazni?

Mi az, hogy! nagyon is! Ha nem hiszi, próbálja ki!

Na de hát akkor elvész a szavazatom... örökké ezt hallom a szocialistáktól...

Na és akkor mi van? Csak nem fog örökké egy kapitalista pártra szavazni? Vagy azt akarja mondani, hogy a Gyurcsá... akarom mondani a Lendvai Ildikó-féle társaság baloldali?

Ezt hallom örökké tőlük... meg hogy mennyire a néppel vannak...

Na és ha ők mondják, az úgy is van? A jelenlegi kormánypártra (vagy az őt kívülről támogató Szadira) szavazzon az, aki teljes mértékben elégedett velük. Jövőre az új magyar parlamentbe (már ha nem lesz addig előrehozott választás) be lehet jutni akár negyedmillió szavazattal is (Brüsszelbe pedig újabban 160 ezer is elegendő lenne, feltételezve persze az eddigi részvételi hajlandóságot)...

Negyedmillió? 160 ezer? De hát az rengeteg...

Na de több mint nyolcmillió választónak van erre lehetősége... így azért mégiscsak másképp hangzik, nem? Gondoljon csak bele: elég lenne durván minden harmincadik magyar választó szavazata. Olyan sok az? Harminc közül egy darab. A többi huszonkilenc tegyen, amit akar, az se baj, ha otthon marad, bár így a szavazata elveszettnek tekinthető... A több mint nyolcmillió választó három százaléka (Brüsszelt illetően csak kettő); ennyire lenne szükség. Olyan sok az?

És izé... nem lesz ebből valami bajom?

Jaj, ne már... Baj abból lesz, ha ön nem a Munkáspártra szavaz, hanem másra, vagy nem megy el szavazni. Ha viszont nem így cselekszik, hanem éppen ellenkezőleg, akkor egyrészt a szavazata nem veszik el, másrészt a Munkáspártot bejuttatja a törvényhozásba (az európai uniósba, az országosba a Kossuth téren, illetve a helyi önkormányzatba), harmadrészt végre egy komoly baloldali párt is helyet foglalhat a padsorokban.

Tehát munkára fel! Ha ön a Munkáspártra szavaz (ami egyébként nem egy összetett, bonyolult feladat sem fizikailag, sem szellemileg, ráadásul még olyan sok időt sem igényel), akkor utólag elmondhatja, hogy részt vállalt a párt hatalomba segítésében (és ugyan miért szavaz az ember egy pártra, ha nem azért, hogy bejuttassa a parlamentbe vagy az önkormányzatba), ami jó érzés. Ha nem hiszi, próbálja ki...

weboldalkereső:
Megosztás
Szeretnél Te is saját weblapot, blogot, fórumot és galériát? Regisztrálj!
Toplisták
Értékeld az oldalt:
         
bezár
látogatók száma: 4865
bezár
bezár
bezár
2010-02-14 05:48:21
MUNKÁSPÁRT A MEGOLDÁS!!!
2008-10-08 12:59:48
Október 11! Tüntetés pesten!!!!!
2008-08-13 12:23:02
éljen amagyar kommunista munkáspárt
2008-08-06 08:15:33
AUGUSZTUS 20 OROSHÁZA MUNKÁSPÁRTI ÜNNEPSÉG!!
2008-07-16 12:01:30
Tovább a Thürmeri úton!!!
2008-07-12 17:06:38
A Munkáspárt a Jövő Pártja!!!!!!!!!!!
2008-07-12 15:38:07
Fasisztát a körösbe!!!!!!!!!!!
2008-07-11 13:32:20
és téged dobunk a Dunába faszfej!
2008-07-11 13:32:01
Kussolj te buzi geci!ha megtallállak kinyirlak
2008-06-23 18:28:15
Fasisztákat a dunába!!!
2008-06-20 18:41:33
Frisitsetek már!
2008-06-10 01:00:35
Revolution!!!!!!!!!!
2008-06-06 19:30:11
mkmp-vasmegye.5mp.eu Légyszivse tegyétek ki a li
2008-06-06 12:49:53
julius 5 kádár megemlékezés
2008-06-03 14:56:51
Nem sokára lesz frissités!!!
2008-06-02 10:33:13
frissitsetek elvtársak
2008-05-25 11:05:11
www.mikszeger.mlap.hu
2008-05-25 07:22:57
Seig Heil Victoria!!!!
2008-05-24 23:07:50
SEIG HEIL VICTORIA!!!!
2008-05-20 12:23:52
HASTA LA VICTORIA SIEMPRE!!!
2008-05-19 19:10:02
munkaspart a munkase
2008-05-03 21:07:40
gyurcsány=vajnai=kaméleon
2008-05-03 17:31:55
a kommunizmus örök és elpusztíthatatlan
2008-04-23 07:24:39
a munkáspárt ajövő pártja
2008-04-23 07:22:07
amunkáspárt hiteles
2008-04-23 07:20:54
szönöm szabadság újság jó és hiteles minden
2008-04-23 07:17:38
munkások munkavállalók támoggassátok amunk?
2008-04-20 00:02:15
Hasta la victoria Siempre!
2008-03-05 15:32:36
Köszönjük az "értelmes hozzászólást" :(
2008-03-05 11:46:18
te paraszt hülye kommunista állat!!!!!!
bezár
Kihúzza-e Bajnai a 2010-es választásokig?
Hirdetés
Hirdetés